2014. május 17., szombat

Május 16. - Szörf és naplemente

Szóval a hajnali kelés dacára csak reggeli után tudtunk kimenni Chickensre (hova máshova...), ahol az elején elég fos hullámok voltak az éjjeli vihar miatt ottmaradt windswellnek köszönhetően. Amikor ez utóbbi kezdett felszívódni, már egész jó kis hullámok lettek, a fun little wave kategóriában (head high, kivéve a bombákat), úgyhogy lehetett rajtuk gyakorolni az alapokat. A videókat elnézve bőven van mit...

Kb. az első jól sikerült cutbackem eleje
Elhatároztuk, hogy mivel Tamáséknak ez az utolsó napja itt, így a két óra helyett maradunk tovább, amíg jólesik. Aztán amikor Tamás jelezte, hogy neki már fáj a válla, úgyhogy kimegy a hajóra, akkor konstatáltuk, hogy volt hajó, nincs hajó. Ekkorra már erős áramlat is kialakult, úgyhogy az egy helyben levéshez is folyamatos evezés kellett. Amikor már plusz egy órája evezgettünk így eléggé leamortizálva és a hajónak még mindig semmi nyoma nem volt, akkor megbeszéltem az olasz gyerekkel, hogy mielőtt meghalnánk, ő kivisz majd, mert neki ott horgonyzott a csónakja (rajtunk kívül más nem is volt már kint). Aztán végül 3,5 óra evezés és szarráégés után megjött Jahvid, a sofőr, és elindultunk hazafelé tuaregnek öltözve. Mint utóbb kiderült, péntek van, és mi épp az ima idejére terveztük volna a hazamenetelt, ő meg akkor kiment a thulusdooi mecsetbe imádkozni. Only in the Maldives...

Holnap amúgy is pihenőnapot terveztem, de így rá is leszek kényszerítve, mert úgy nézek ki, mint Jürgen Siófokon: pecsenyére égett a fejem, a térdem, vádlim, mindenem - úgy tűnik, ezt a helyet az 50 faktoros krém sem bírja 3-4 óráig délben...

Jürgen - a kép nem adja vissza, sokkal vörösebb vagyok.
De a redneck gallér azért látszik! :)
Na mindegy is, nézzük inkább a szép dolgokat: nap fel- és lemenetele, valamint éjszakai fotók Dhiffushiról:

Indulás szörfözni - helyett napfelkelte fotózás
Tarisznyarák
Most fogták őket
Elég szép Dr. Kap Levente
Vót egy kis eső is
Hát, ennél okosabb nem jutott eszembe...
Mink ezüsthíddal

6 megjegyzés:

  1. Yooo az a cutback dude, azt hun vannak a videók??? A pihenőnap alatt csak felkúsznak e!! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát sajna nem, brah! :( Egyrészt a pihenőnap csak szörf szempontjából az, volt ma is program: private sandbank picnic! :) Rakok majd fel képeket arról is. A nagyobb baj mégis a interweb sávszéle! Amikor felrakok 6 képet, az kb. egy órás procedúra, megnézek alatta két Family Guyt! Holnap átmegyünk egy másik helyre, meglátjuk lesz-e változás.

      Törlés
  2. ne már.. az én kommentem miért nem látszik??

    VálaszTörlés
  3. joh, pont a harmadjára írtat látom.... :D (Petra)

    VálaszTörlés
  4. oke, akkor majd ha lesz kedvem, ujrakezdem az egeszet... :D (Petra)

    VálaszTörlés